már megint férfiak és nők

alapvetően a közhiedelemmel ellentétben férfiak és nők között nincs sok különbség, vagy nem olyan hatalmas. először is mind két fél úgy gondolja a másik gondolatmenete átláthatatlan, érthetetlen és logikátlan. mindkettő érzékenyen reagál a csipkelődésekre, csak a női reakció általában sápítozás a férfiaké pedig póker arc, mintha meg sem hallották volna de aztán visszaadják, vagy egy későbbi megnyilvánulásból kiderül a sértettség. a férfiak ha valamiben csak annyiban jobbak, vagy szerintem emberbarátabbak, hogy nem sápítoznak, hisztiznek, csapkodnak, avagy rendeznek jelenetet, amit ugye a nők imádnak csinálni, bár teljesen fölösleges. a félreértések, konfliktusok amiket sokak közt én is szeretek kihagyni, tulajdonképpen nem is mi, vagy a másik csinálja direkt, a félreértések forrása az emberi jellem maga.
jó lenne egy olyan világ ahol még csak az alapok vannak, nincsenek hátsó gondolatok, hazugságok, számító, manipulatív megnyilvánulások, ahol két ember csak két ember, és egyből látható kellenek e egymásnak vagy nem. ha mást nem is időt lehetne spórolni. persze itt nem az Orwell 1984-ében megalkotott "gondolatstop" módszeréről van szó.
bár nem vagyok a tárgy elismert professzora, pszichológiai alapszintű tanulmányaimban szembesültem azzal, hogy ez nem csak egy olyan probléma amivel minden ember szembesül egyszer, hanem ez olyan probléma amire a pszichológia számtalan külön fejezetet szán, szűrők címen. ennek a lényege alapvetően az, hogy még mielőtt kimondunk valamit már tulajdonképpen semmi köze az eredeti gondolathoz, ugyanis mielőtt elhagyná a szánkat a szó, és hangos közléssé válna, átmegy a saját szűrőinken, ami a tudatalattiból érkező őszinte, mármár ösztönös, nyers mondanivalót átváltoztatja. olyan valamivé ami a társadalmi konvencióknak, a saját elképzelésünknek megfelel és a befogadó személy számára is a lehető leginkább kedvező lehet. vagy egy másik sokkal szemléletesebb példa: egy érzés közlése, már eleve az, hogy szóba kell önteni sokat lefarag eredeti nagyságából és erejéből, aztán ott van a szégyenlősség mondjuk, ami miatt mi magunk leegyszerűsítjük, hogy elkerüljük az elpirulást, és végül mivel egy érzelmet nem lehet megfogalmazni ott van az a része is, hogy a másik nem érti, félreérti vagy akármi ami miatt végül is csoda helyett katasztrófa születik. szóval bármit is akarunk mondani, már amikor a szánkat elhagyja "nem igaz" és akkor még ott vannak a másik ember hasonlóan erős szűrői is...ilyen kondíciók közt tulajdonképpen beszélni sem érdemes......
személyes megoldásom az őszinteség, amennyire ez egy embernél lehetséges másrészről pedig az a tulajdonságom amit nehezen fékezek, ami a szívemen a számon, így legalább az egyikünk őszinte, persze az esetek többségében a másik ezt kihasználja, vagy az igazságot sem hiszi el, mert ő is hazugságokhoz van szokva. a hatalmas "pofáraesések" elkerülése végett biztosítva van az őszinték számára is némi fegyver, az elfojtás, hogy amíg nem gondoljuk úgy, vagy nem bízunk a másikban nem mondunk el akármit.